Ugrás a tartalomra

 

Egy nemzetközi munkaerő-piaci felmérés szerint az etikus és környezettudatos vállalati magatartás komoly vonzerőt jelent a munkavállalók számára

Munkahelyük megválasztása során a magyarországi munkavállalók határozottan előnyben részesítik az etikus és környezettudatos szervezet hírében álló munkaadókat – legalábbis ez derül ki egy friss nemzetközi munkaerő-piaci felmérésből.

A világ egyik vezető munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégének számító Kelly Services által készített felmérés tanúsága szerint valamennyi korosztályban megfigyelhető, hogy a munkavállalók számára vonzóbbak az etikai és környezeti kérdésekben felelősen viselkedő vállalatok, bár az ún. „baby boomer” generáció (48-65 év között) számára nagyobb jelentőséggel bír ez a szempont, mint fiatalabb kollégáik, az ún. „Y” generáció (18-29 év) vagy az ún. „X” generáció (30-47 év) tagjai körében.

A munkavállalók több mint egyharmada akár kisebb fizetést vagy alacsonyabb beosztást is kész elfogadni, ha jó hírű, közmegbecsülésnek örvendő szervezetnek dolgozhat. Ami azt illeti, az etikus vállalati magatartás valamennyi korosztálynál nagyobb súllyal esik latba a munkahelyválasztás során, mint a környezettudatosság.

A Kelly Global Workforce Index közel 100.000 dolgozó véleményét gyűjtötte össze összesen 34 országban – köztük több mint 5.000 magyar munkavállalóét.

Jónás Anikó, a Kelly Services ügyvezető igazgatója úgy véli, a munkavállalók számára nem csak saját munkájuk adhat okot büszkeségre, de a munkaadójuk által képviselt értékek, illetve a tágabb közösség által a vállalatról alkotott kép is. Elégedettséggel tölti el őket, ha olyan szervezet részei lehetnek, amely nem kizárólag az üzleti teljesítményre összpontosít, hanem egyúttal magasabb rendű társadalmi célok elérésére is.

 

A felmérés főbb megállapításai a következők:

 

  • A válaszadók 95 százaléka szívesebben dolgozik olyan vállalatnál, amelyet etikus magatartás és társadalmi felelősségvállalás jellemez.
  • 93 százalékuk szívesebben dolgozik olyan vállalatnál, amely környezeti kérdésekben felelős magatartást tanúsít.
  • 77 százalék nyilatkozta, hogy a munkahelyválasztás során „nagyon fontos” számára, hogy ne merüljenek fel erkölcsi aggályok az adott vállalat működésével kapcsolatban.
  • 42 százalék kész lenne alacsonyabb pozíciót vagy kisebb fizetést elfogadni, ha környezeti és közösségi kérdések iránt elkötelezett, lelkiismeretes cégnél dolgozhat.
  • 26 százalék úgy véli, a munkahely kiválasztásánál „nagyon fontos” szempont, hogy az adott munkaadó mit tesz a globális felmelegedés ellen.

 

A jelek szerint minél idősebb egy munkavállaló, annál több figyelmet fordít az őt foglalkoztató szervezet etikai és környezeti kérdésekben vallott nézeteire – a „baby boomer” generáció tagjait általában jobban érdeklik a társadalmi és erkölcsi szempontok, mint a fiatalabb dolgozókat.

A „baby boomer” generáció tagjainak 49 százaléka lenne hajlandó fizetéscsökkenést vagy alacsonyabb pozíciót elfogadni, ha társadalmi kérdésekben lelkiismeretes magatartást tanúsító munkaadónak dolgozhat; az „X” generáció körében ez az arány 42 százalék, az „Y” generáció tagjai között pedig 39 százalék.

Jónás Anikó még hozzátette: - A társadalmi felelősségvállalást a vállalati kultúra szerves részévé tevő munkaadók erőteljes üzenetet sugároznak arról, hogy milyen típusú munkavállalókat kívánnak magukhoz csábítani, illetve hogy milyen szervezeti normákat akarnak kialakítani és fenntartani. Az ilyen vállalatok viszonyítási pontként szolgálnak és iránymutatást adnak a vonatkozó elvárások tekintetében, és pozitívan jelennek meg a potenciális munkavállalók számára.


About the Kelly Global Workforce Index

The Kelly Global Workforce Index is a survey revealing opinions about work and the workplace from a generational viewpoint. Results of the current findings from across Kelly’s global operations in North America, Europe, and the Asia Pacific will be published throughout 2009 in a series of six releases.


About Kelly Services
Kelly Services, Inc. (NASDAQ: KELYA, KELYB) is a world leader in workforce management services and human resources solutions.  Kelly offers a comprehensive array of temporary staffing, permanent placement, outsourcing, and consulting services.  Kelly serves clients around the globe and provides employment to 650,000 employees annually.  Revenue in 2008 was $5.5 billion.  Visit www.kellyservices.com.

További információ:  

Jónás Anikó

ügyvezető igazgató

tel: 354-2770

email: ajonas@kellyservices.hu