Egy nemzetközi felmérés szerint a magyar munkavállalóknak kétségeik vannak tanulmányaik színvonalát és pályaválasztásukat illetően

 

Egy friss nemzetközi munkahelyi felmérés szerint a magyar munkavállalók több mint egyharmada teljesen más irányban tanult volna tovább a középiskola befejezése után, ha lehetősége lett volna rá, minden negyedik pedig úgy érzi, hogy nem a megfelelő pályát választotta.

 

A Kelly Services nemzetközi munkaerő-közvetítő és kölcsönző cég által készített felmérésből az derül ki, hogy Magyarországon számos munkavállaló megkérdőjelezi saját (közép- illetve felsőfokú/szakmai) tanulmányainak és végzettségének színvonalát, és sokan nincsenek meggyőződve arról, hogy jó döntést hoztak a pályaválasztást illetően.

 

A Kelly Services nemzetközi felmérése 115.000 dolgozó véleményét gyűjtötte össze összesen 33 országban – köztük több mint 4.400 magyar munkavállalóét.

 

Jónás Anikó a Kelly Services ügyvezető igazgatójának véleménye szerint a felmérés eredménye nagyfokú nyugtalansággal vegyes elégedetlenséget jelez a magyar dolgozók körében a választott pályával illetve a karrier alakulásával kapcsolatban.

 

„Sok munkavállaló úgy érzi, tanulmányaik nem készítették fel őket megfelelően azokra a kihívásokra, amelyekkel a munkába állást követően voltak kénytelenek szembesülni; emellett jó néhányan bánják, hogy karrierjük nem más irányba alakult.”

 

A felmérés főbb megállapításai a következők:

  • a megkérdezettek 76%-a bánja, hogy nem tanult tovább,
  • 42% bánja, hogy nem teljesen más területen tanult tovább,
  • 29% úgy érzi, nem a megfelelő pályát választotta, további 26% pedig „nem tudja”, hogy vajon jó döntést hozott-e,
  • 33% úgy gondolja, (közép)iskolai tanulmányai nem készítették fel kellően a munkába állás utáni kihívásokra,
  • 32% véli úgy, hogy felsőfokú/szakmai tanulmányai nem készítették fel megfelelően a munkába állás utáni kihívásokra.
 

 

A felmérés eredményei jól mutatják, hogyan ítélik meg a munkavállalók saját országuk oktatási rendszerének színvonalát. Az iskolai oktatás eszerint Indiában élvezi a legnagyobb „támogatást”, ott ugyanis a megkérdezettek 69%-a vélte úgy, hogy tanulmányaik megfelelően felkészítették őket mindarra, ami az elhelyezkedést követően várt rájuk. A második helyen Puerto Rico áll (67%), a harmadik Indonézia és Thaiföld (65%), őket Lengyelország (63%), Spanyolország (61%), Kanada és Magyarország (59%) követi a sorban, az élbolyt pedig Japán és Mexikó (57%) zárja.

 

A legalacsonyabb értékeket Svédországban (26%), Norvégiában (27%) és Dániában (29%) mutatta a felmérés; valamivel jobb értékelést kapott Törökország (30%), Ukrajna (37%), valamint Oroszország és Olaszország (39%).

 

Az emberek világszerte jóval elégedettebbek felsőfokú/szakmai tanulmányaik színvonalával: nemzetközi átlagban a munkavállalók 65%-a vélte úgy, hogy e tanulmányok során megfelelően felkészítették a munkával járó nehézségekre és kihívásokra. Magyarország azonban ebben a rangsorban a kevéssé előkelő 29. helyen végzett a nemzetközi átlagot jócskán alulmúló 57%-os elégedettségi értékkel.

 

A nők általánosságban elégedettebbek közép- illetve felsőfokú/szakmai tanulmányaik színvonalával, mint a férfiak.

 

Az emberek túlnyomó többsége, 71% ért egyet azzal a felvetéssel, hogy „a felsőfokú/szakmai képzésben több gyakorlatra és kevesebb elméletre lenne szükség”.

 

Magyarországon a válaszadók 45%-a elégedett a választott pályával, 29% úgy véli, rosszul választott, 26% pedig „nem tudja”, hogy vajon jó döntést hozott-e.

 

„Természetes, hogy az emberek pozitívan tekintenek mindarra, amit elértek, és kedvezően ítélik meg azt, hogy milyen mértékben sikerült szakmai célkitűzéseiket megvalósítaniuk – kommentálta a felmérés eredményeit Jónás Anikó.

 

„Nem meglepő, hogy sokan bánják, nem tanultak szorgalmasabban a középiskolában, a főiskolán vagy az egyetemen. Emellett sokaknak vannak kétségeik saját pályaválasztásukat illetően.”

 

„Sajnálatos, de tény, hogy aki felismeri, hogy nem a megfelelő pályát választotta, az valószínűleg nem is olyan produktív a munkájában, amilyen lehetne, miközben vélhetően elszalasztja egy olyan karrier lehetőségét, ahol sokkal jobban kiteljesedhetne és megvalósíthatná önmagát.”

 

„Mindemellett fontos, hogy a tanulmányaival illetve pályaválasztásával kapcsolatos döntései értékelése során az ember ne ringassa magát hamis illúziókba, és ne reagálja túl, ha ráébred, hogy valami nem a legtökéletesebben alakult.”

 

„Ma már a legtöbb munkavállaló számára teljesen természetes, hogy élete során akár többször is pályát módosítson, így ha valaki nem elégedett a munkájával vagy a karrierjével, módja van rá, hogy pozitív irányba változtasson rajta.”

 

A megkérdezett férfiak és nők egyetértettek abban, hogy a karrierváltás legfőbb akadálya a „megélhetés”, ezt követi az „idő” és a „család”.

 

 


Kelly Services  

Kelly Services, Inc. (NASDAQ: KELYA, KELYB) egyike a világ vezető emberi erőforrás megoldásokat kínáló vállalatainak, központja Troy-ban Michigan államban található. Szolgáltatási palettája munkaerő-kölcsönzés, kiszervezés, on-site menedzsment, és munkaerő közvetítés. A Kelly Services a világ 37 országában van jelen és évente több mint 750,000 munkavállalónak biztosít munkát irodai, pénzügyi számviteli, műszaki mérnöki, informatikai, jogi, tudományos, marketing, kreatív szolgáltatások, ipari, oktatási és egészségügyi területeken. 2007 évi árbevétele 5.7 milliárd USD volt.

www.kellyservices.com 


További információk:           

Jónás Anikó 

Ügyvezető igazgató

Tel: 354-2770

Email: ajonas@kellyservices.hu  

 

 

Legfrissebb állásajánlataink már a Twitteren is!