Adatvédelmi nyilatkozat

A Kelly Services, Inc. és leányvállalatai (a továbbiakban „Kelly Services” vagy „Kelly”) tiszteletben tartják az Ön személyiségi jogait, és tudomásul vesszük, hogy az általunk Öntől gyűjtött személyes adatok vonatkozásában Önt bizonyos jogok illetik meg. A Kelly Services támogatja a különféle nemzetközi és helyi adatvédelmi jogszabályokat, és megfelelő eljárásokkal rendelkezik e jogszabályok előírásainak teljesítésére.

A következőkben bemutatjuk a személyes adatok védelmére vonatkozó irányelveinket valamint az Ön személyes adatainak gyűjtése, tárolása és felhasználása során alkalmazott eljárásokat. Kérjük, olvassa el az alábbi információkat, hogy azok ismeretében dönthessen, hozzájárul-e személyes adatainak gyűjtéséhez, felhasználásához valamint megosztásához. Ahhoz, hogy a kívánt munkaerő vagy éppen az elképzelt pozíció megtalálásában segítségére lehessünk, bizonyos személyes adatokra szükségünk van.

 

Milyen típusú személyes adatokra van szükségünk?

A Kelly Services a személyes adatokat rendszerint közvetlenül Öntől kéri be. Az adatbekérés történhet személyes beszélgetés révén, telefonon vagy éppen e-mailen. A Kelly Services emellett egyéb módon is gyűjthet adatokat, például akkor, ha Ön felkeresi vagy használja a Kelly Services weboldalait, közösségi médiaoldalait és alkalmazásait, vagy velünk kapcsolatban álló külső felek weboldalait vagy alkalmazásait.

Az Öntől kért személyes adatok köre rendszerint az Önnek nyújtott szolgáltatásokhoz szükséges információkra korlátozódik. Az Önnek nyújtott szolgáltatások során különféle személyes adatok megadását kérjük Öntől, úgymint név, elérhetőség, szakmai tapasztalat, végzettség és/vagy személyes képességek, készségek. A Kelly Services emellett olyan típusú személyes adatok megadását is kérheti, amelyek egyes országokban „különleges” személyes adatnak minősülnek, mint például az egészségügyi szolgáltatások biztosításához kapcsolódó adatok, személyi szám, adóazonosító jel, hitelkártya- vagy bankszámlaszám, biometrikus adatok, drogtesztek vagy átvilágítások eredménye. Az ilyen különleges személyes adatok esetében az adatgyűjtés vagy a hatályos munkajogi rendelkezések értelmében, vagy szerződéses jogviszonyunk keretében, vagy az információnyújtó személy érdekeinek érvényesítéséhez szükséges. Indokolt esetben az ilyen jellegű adatgyűjtést megelőzően kikérjük az Ön kifejezett hozzájárulását. Ezen túlmenően, a hatályos esélyegyenlőségi törvények, jogszabályok és előírások betartása, vagy a Kelly Services pozitív diszkriminációs célú intézkedéseihez szükséges információk összeállítása érdekében előfordulhat, hogy nemre vagy bőrszínre vonatkozó adatok megadását is kérjük Öntől. Amennyiben azt jogszabály másként nem rendeli, az ilyen jellegű információk megadása önkéntes, és annak elmaradása az Ön foglalkoztatási és munkavállalási lehetőségeit nem korlátozza.

Egyes Kelly Services oldalak személyes adatok megadását kérik Öntől például akkor, ha felhasználói profilt és a belépéshez szükséges azonosítókat hoz létre. E funkciók némelyike lehetővé teszi, hogy személyes adatainak begépelése helyett külső hitelesítési eszközt – pl. Facebook, Twitter, Google, stb. – használjon egyes mezők kitöltéséhez. Azzal, hogy a hitelesítéshez e közösségi médiaeszközök valamelyikét veszi igénybe, lehetővé teszi számunkra, hogy az ezen eszközök révén elérhető személyes és egyéb adataihoz hozzáférjünk. Ezek az információk a profilja részét képezhetik. Kérjük, hogy a kiválasztott eszköz vonatkozásában olvassa el az eszköz szolgáltatójának adatvédelmi irányelveit és a kapcsolódó feltételeket.

A személyes adatokat arra is felhasználhatjuk, hogy lehetővé tegyük az Ön számára a közösségi média élő információfolyamaiba („feed”) történő bekapcsolódást. Ha a részvétel mellett dönt, az egyes oldalakon elhelyezett posztjai mellett – legyen az megjegyzés, kép, videó vagy bármi más – megjelenhet az ön publikus felhasználóneve is.

Előfordulhat, hogy hozzáférést biztosítunk Önnek olyan külső fél által működtetett funkciókhoz, amelyek révén tartalmat tehet közzé saját felhasználói felületén valamely közösségi médiaoldalon. Az e funkciók igénybevétele által megadott adataira nem jelen Adatvédelmi nyilatkozat, hanem az adott külső fél saját adatvédelmi szabályzata az irányadó.

 

A személyes adatok lehetséges felhasználási módjai

Általánosságban elmondható, hogy a Kelly Services az Ön adatait elsősorban az Ön által tőlünk igényelt szolgáltatások nyújtásához és/vagy az Ön foglalkoztatásának időtartama alatt használja fel.

Az Ön által megadott kontaktinformációk segítségével cégünkről illetve az Ön profiljának megfelelő állásokról szóló e-mail üzeneteket is küldünk. Ilyen direkt üzeneteket kizárólag a Kelly Services (vagy a Kelly Services megbízottja) küldhet Önnek. Választhatja azt a lehetőséget is, hogy nem kíván a jövőben ilyen e-mail üzeneteket kapni; ezzel kapcsolatban további információkat a Választási lehetőség: Hozzájárulás/Elutasítás pontban talál.

A fentieken túlmenően a Kelly Services adott esetben névnélküli (anonim) demográfiai adatokat (pl. a felsőfokú végzettségűek aránya a munkaerő-állományon belül) is gyűjt saját belső folyamataink fejlesztése, ügyfeleknek vagy marketingcégeknek szánt riportok összeállítása, vagy a törvényi megfelelés érdekében. Abban az esetben, ha ilyen demográfiai információk összegyűjtésére és azok riportokban való szerepeltetésére valóban sor kerül, azokból eltávolítunk minden olyan egyedi, személyazonosításra alkalmas adatot (név, lakcím, stb.), amelyek Önt e demográfiai adatokhoz köthetnék, és egyéb anonim adatokkal kombináljuk őket az összesített elemzéshez.

A Kelly Services az Ön adatait csak az Ön számára nyújtott szolgáltatásokhoz szükséges, vagy a hatályos jogszabályokban előírt ideig őrzi meg.

 

Cookie-k és web beacon-ök

A Kelly Services több weboldala ún. cookie-kat is használ, hogy a felhasználók számára a látogatást valóban személyes élménnyé tegye. A cookie lényegében egy, a felhasználó számítógépén tárolt, az adott felhasználóra vonatkozó információkhoz kapcsolódó adatsor. Segítségével azonosíthatjuk a számítógépet, amikor az újból felkeresi az oldalt. Ön beállíthatja böngészőprogramját úgy is, hogy minden egyes cookie érkezésekor rákérdezzen, Ön kívánja-e fogadni azt. A böngésző beállításai lehetővé teszik a cookie-k automatikus elutasítását is. Ilyen esetben előfordulhat azonban, hogy egyes weboldalak bizonyos területei nem működnek megfelelően. A Kelly Services mind ún. munkamenet azonosító („session ID”), mind pedig ún. tárolt („persistent”) cookie-kat alkalmaz. A munkamenet azonosító cookie a böngésző bezárásakor egyszerűen törlődik. A tárolt cookie egy kis szöveges fájl, ami hosszabb időn keresztül a felhasználó számítógépének merevlemezén marad. Az Internet böngésző súgójának útmutatásai alapján ez is eltávolítható.

Szolgáltatásaink minőségének fejlesztéséhez adott esetben szükségünk lehet weboldalaink látogatottságára vonatkozó anonim információkra is. Ezeket ún. web beacon-ök alkalmazása révén biztosítjuk, amelyek személyes adatokat nem gyűjtenek, ám segítségükkel a Kelly Services rögzítheti, naplózhatja a cég weboldalaira látogató felhasználókat. Az ilyen típusú anonim információkat „clickstream” adatoknak is nevezzük. A Kelly Services és partnerei ezen adatok segítségével elemezhetik a különféle tendenciákat illetve statisztikákat, ami hozzájárul az ügyfelek jobb kiszolgálásához. Amennyiben nem kíván hozzájárulni operatív adatainak ilyen jellegű felhasználásához, kérjük, olvassa el a cookie-k alkalmazásával foglalkozó fenti bekezdést.

Egyes külső szolgáltatók – így többek között az AddThis – számára lehetővé tesszük, hogy bizonyos anonim információkat gyűjtsenek, amikor Ön felkeresi weboldalunkat. Ezek a társaságok e személyazonosításra nem alkalmas adatokat felhasználhatják arra, hogy az Ön jelen weboldalon vagy más oldalakon tett látogatásai során Önt vélhetően érdeklő termékekről és szolgáltatásokról szóló hirdetéseket jelenítsenek meg. Ezek a társaságok jellemzően cookie-kat vagy külső fél által elhelyezett web beacon-öket alkalmaznak az adatgyűjtéshez.

Hivatkozások (linkek): A nem a Kelly Services érdekkörébe tartozó egyéb szervezetek weboldalaira mutató hivatkozásokat illetően a Kelly Services nem vállal felelősséget az adott weboldalak adatvédelmének vagy tartalmának vonatkozásában. Javasoljuk, hogy tekintse át az ilyen weboldalak felhasználási feltételeit és adatvédelmi szabályzatát.

 

Adatok megosztása

A Kelly Services munkatársai, megbízottai és szállítói egyaránt felelősséggel tartoznak az Ön belénk fektetett bizalmának megtartásáért. A Kelly Services harmadik személyek felé személyes adatokat nem értékesít, azokkal nem kereskedik. Személyes adatokat kizárólag a törvény által előírt esetekben hozunk más személyek tudomására.

Szolgáltatásaink biztosítása érdekében előfordulhat, hogy az Ön által megadott személyes adatokat a Kelly Services más, ugyanezen adatvédelmi irányelvek és eljárások szerint működő vállalkozásával is megosztjuk. Üzleti tevékenységünk globális jellegéből következően ezen adatok átadása, tárolása illetve kezelése történhet az Egyesült Államokban vagy bármely más országban, ahol a Kelly Services vagy annak leányvállalatai, kapcsolt vállalkozásai vagy megbízottai jelen vannak. Személyes adatait az Ön lakóhelye szerinti országon kívülre is továbbíthatjuk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön hozzájárul az ilyen adattovábbításhoz. Az Ön lakóhelye szerinti országon kívüli országok adatvédelmi jogszabályai nem feltétlenül ugyanolyan széleskörűek. A Kelly Services működésének helyszínéül szolgáló számos ország adatvédelmi előírásainak teljesítése és az Ön személyes adatainak biztonsága érdekében a Kelly Services betartja a helyi adatvédelmi jogszabályokat, és teljesíti az USA és az EU, illetve az USA és Svájc között érvényes, az Európai Unió tagállamaiból illetve Svájcból származó személyes adatok gyűjtésére, felhasználására és megőrzésére vonatkozó – az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma és az Európai Bizottság által kidolgozott – ún. „Biztonságos Kikötő” („Safe Harbor”) feltételrendszert. A Kelly Services tanúsítvánnyal igazolja, hogy az értesítésekkel, választási lehetőség biztosításával, továbbítással, biztonsággal, adatok sértetlenségével, hozzáféréssel és jogérvényesítéssel kapcsolatos Safe Harbor Adatvédelmi irányelveknek megfelelően működik. Ha szeretne többet tudni a Safe Harbor programról, és meg kívánja tekinteni a Kelly Services tanúsítványát, kérjük, látogasson el a http://www.export.gov/safeharbor/ weboldalra.

Amikor egy jelölt feliratkozik valamely szolgáltatásunkra, a Kelly Services külső szolgáltatót is megbízhat az önéletrajzok internetes keresőeszköz segítségével történő elemzésével. Az eszköz révén a Kelly Services kereséseket végezhet belső adatbázisokban, valamint olyan, velünk kapcsolatban álló toborzási oldalakon, ahol a jelöltek regisztráltak, és elemezheti az önéletrajzokban szereplő adatokat és információkat; ezeket az információkat a Kelly Services a továbbiakban az Ön adatainak részeként tárolja.

Jelöltjeink, munkaerő szállítóink és ideiglenes munkavállalóink személyes adatait elküldjük a Kelly Services betöltetlen pozíciókkal rendelkező ügyfeleinek, valamint a nevünkben eljáró szolgáltatóknak és megbízottaknak annak érdekében, hogy az Ön számára állandó vagy időszakos munkalehetőséget kínálhassunk.

A Kelly Services esetenként külső szolgáltatók közreműködését is igénybe veszi olyan területeken, mint az álláshirdetések, önéletrajz-adatok kezelése, informatikai platform menedzsment vagy támogatási szolgáltatások, infrastruktúra és alkalmazás szolgáltatások, marketing, adatelemzés, drogtesztek és átvilágítások, bérszámfejtés és egészségügyi juttatások. Az ilyen szolgáltatásoknak a Kelly Services nevében történő biztosítása során szükség lehet arra, hogy a Kelly Services e külső szolgáltatók részére hozzáférést engedjen személyes adatokhoz. E külső szolgáltatók igénybevétele esetén az ilyen jellegű hozzáférést minden esetben megfelelő szerződéses rendelkezések szabályozzák, amelyek előírják a szolgáltató számára valamennyi személyes adat biztonságának védelmét, és tiltják az adatok bármilyen, a Kelly Services részére nyújtott szolgáltatáson kívül eső célból történő felhasználását.

Az Ön személyes adatait marketing cégeknek is kiadhatjuk azzal a céllal, hogy azok Önnel kapcsolatba lépve szolgáltatásaink minőségére és az Ön elégedettségére vonatkozó visszajelzéseket kapjanak. E megbízottak és szállítók kizárólag az általunk megrendelt szolgáltatás teljesítéséhez szükséges személyes adatokat kapják kézhez.

Az álláskeresési és pályázati szolgáltatásra történő regisztrációkor, valamint a pályázati folyamat során összegyűjtött személyes adatokat egy külső partnernél tároljuk. Ezeket az adatokat partnerünk biztonságosan tárolja, és azok kizárólag egy biztonságos kapcsolaton keresztül hozzáférhetők a Kelly Services toborzással foglalkozó munkatársai számára, akik azon dolgoznak, hogy az Ön számára releváns álláslehetőségeket találjanak.

 

Választási lehetőség: hozzájárulás/elutasítás

Az Öntől kért személyes adatok köre általában az Ön által igényelt szolgáltatások nyújtásához szükséges információkra korlátozódik. Az Öntől kapott kontaktinformációkat arra is felhasználhatjuk, hogy időről-időre e-mail üzenetek formájában értesítsük Önt különféle promóciós lehetőségekről, az Ön és a Kelly Services közötti kapcsolat szempontjából releváns szolgáltatásokról vagy az adatbázisunkban található, az Ön által megadott kritériumoknak megfelelő pozíciókról. Minden egyes értesítés tartalmaz információt arra nézve, hogyan kérheti törlését az e-mail listáról amennyiben a jövőben nem kíván ilyen üzeneteket kapni. A személyes adatok weboldalunkon történő megadásánál Ön szintén eldöntheti, milyen típusú értesítéseket kíván kapni tőlünk. Ha az elutasítást választja, az adatbázis automatikusan frissül a megjelölt preferenciákkal. Megjegyzés: ha az Ön és a Kelly Services közötti kapcsolatfelvétel eredményeként Ön több szolgáltatásra vagy erőforrásra is regisztrált, az egyik szolgáltatással kapcsolatos üzenetekről történő leiratkozás nem törli Önt automatikusan más szolgáltatások értesítéseinek címzettjei közül. Előfordulhat, hogy minden egyes szolgáltatásról külön-külön kell leiratkoznia.

 

Pontosság és hozzáférés

A Kelly Services mindent elkövet az Ön személyazonosításra alkalmas adatainak pontossága érdekében. Lehetőséget biztosítunk Önnek a megadott személyes adatok áttekintésére és frissítésére. Mivel a Kelly Services nemzetközi hálózatán keresztül különféle szolgáltatások széles skáláját kínálja, az egyes Kelly Services érdekeltségek által gyűjtött személyes adatok tárolása nem feltétlenül egyazon helyen történik, például ha Ön több országban is benyújtja önéletrajzát a Kelly Services helyi érdekeltségéhez.

A Kelly Services által biztosított különféle funkciók és szolgáltatások támogatásához használt alkalmazások sokszínűségéből adódóan az egyik felületen megjelölt preferenciák és az ott végrehajtott személyes adatmódosítások nem feltétlenül jelennek meg valamennyi felületen. Előfordulhat tehát, hogy adatait minden egyes felületen külön-külön kell frissítenie. (Bővebben lásd a Kapcsolatfelvétel pontban.)

A hatályos jogszabályi rendelkezések függvényében elképzelhető, hogy az ilyen jellegű hozzáférési igény teljesítésére csak egy kisebb összegű, a szóban forgó információk rendelkezésre bocsátásának költségeit fedező díj ellenében van mód.

 

Biztonság

A Kelly Services kiemelt figyelmet fordít az Ön személyes adatainak biztonságára. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az információbiztonsággal kapcsolatos iparági szabványokat, és rendszeresen felülvizsgáljuk saját fizikai, műszaki és szervezeti biztonsági megoldásainkat és eljárásainkat az Ön személyes adatai elvesztésének, nem megfelelő célra történő felhasználásának, megváltoztatásának, jogtalan megtekintésének, megsemmisítésének illetve nyilvánosságra hozatalának megelőzése érdekében.

Az Adatvédelmi nyilatkozat módosítása

A Kelly Services időről-időre módosíthatja jelen Adatvédelmi nyilatkozatot, ezért kérjük, tanulmányozza azt rendszeresen. Amennyiben az Adatvédelmi nyilatkozat módosítására kerül sor, a módosított változatot – annak dátumával együtt – e helyen tesszük közzé. Az Adatvédelmi nyilatkozat jelentős mértékű módosítása esetén előfordulhat, hogy a módosítások érvénybe lépését megelőzően egyéb módon is értesítjük Önt, ideértve többek között az e-mail üzenetet vagy a weboldalunkon elhelyezett közleményt.

 

Kapcsolatfelvétel

A Kelly Services lehetőséget biztosít az Ön adatvédelemmel kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására valamint az esetleges kifogások és panaszok kezelésére. Adatvédelmi eljárásainkkal kapcsolatosan az egyes országokban működő érdekeltségeink és a társaság Egyesült Államokban található nemzetközi központja egyaránt illetékesek, ami nyitott kommunikációt és a jogviták nyílt rendezését biztosítja az ügyfelek, pályázók és munkavállalók számára. A Kelly Services betart minden hatályos kormányzati és szabályozói előírást, ideértve többek között az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma és az Európai Bizottság által kidolgozott, ún. „Biztonságos Kikötő” („Safe Harbor”) feltételrendszert is, amelyről további információkat olvashat a http://www.export.gov/safeharbor oldalon. Ilyen irányú igény esetén teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságával és/vagy a helyi adatvédelmi hatóságokkal.

A Kelly Services jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy innovatív karrierfejlesztési és munkaerő-piaci szolgáltatásai során biztosítsa az Ön személyiségi jogainak tiszteletben tartását. Adatvédelmi irányelveink jelzik az Ön személyes adatainak biztonságára irányuló elkötelezettségünket. Amennyiben úgy véli, hogy a Kelly Services nem ezen irányelveknek és eljárásoknak megfelelően járt el, lépjen kapcsolatba velünk a privacy@kellyservices.com e-mail címen, és mi mindent megteszünk a probléma késedelem nélküli felderítése és orvoslása érdekében.